Az allergia kialakulásának feltételezett okai
Az epidemiológiai vizsgálatok, melyekből kiderül, kiből lesz asztmás és mely életkorban, segítenek meghatározni azt, melyik állatkísérletesen megsejtett kórmechanizmus jöhet szóba a valós élethelyzetekben. “Az asztma kockázatát valószínűleg csak fele részben határozzák meg a gének, fele részben pedig a környezeti tényezők keresendők a háttérben. Nagyon nehéz azonban ez utóbbiakat pontosan feltárni, és hatásmódjukat meghatározni” – hangsúlyozta egyik nyilatkozatában Fernando Martinez. Martinez a University of Arizona kutatója Tucsonban; egy olyan intézet munkatársa, mely az asztma epidemiológiájának kutatásában a világon az elsők között van. Egyik társszerzője annak a nemrég megjelent tanulmánynak, mely Németország keleti és nyugati felében hasonlítja össze az asztma és az allergiás kórképek előfordulási gyakoriságát. Martinez egy német kutatócsoporttal működött együtt, akik a kilencvenes évek elején, nem sokkal a berlini fal leomlása után kezdték meg vizsgálataikat. Három német nagyváros – München és két volt keletnémet város, Lipcse és Halle – gyermekeinek adatait elemeztek. Amikor Martinez meghallotta a hírét ennek a vizsgálatnak, azonnal érdeklődni kezdett iránta. Már régóta kutatta azokat a környezeti hatásokat, melyek gyermekeknél növelik az asztma kockázatát. Itt azonban – gondolta Martinez – ideális körülmények között, egy természetes kísérleti laboratóriumban lehet vizsgálódni. A kutatók azokra a gyermekekre korlátozták a vizsgálatot, akik a német etnikumhoz tartozó szülőktől Németországban születtek – tehát azonos genetikai felépítésű, azonos éghajlati hatások mellett felnövekedett gyermekeket vizsgáltak. Ezzel számos olyan változót sikerült kiküszöbölniük, melyek a korábbi összehasonlító epidemiológiai vizsgálatok kiértékelését megnehezítették. A vizsgálat fő változó paraméterét az jelentette, hogy míg Lipcsében és Halléban erős volt az ipari, illetve a lakásokban a széntüzelés okozta beltéri légszennyezés, addig a csekély ipari légszennyezéssel terhelt és modernebb város, München viszonylag tiszta levegőjű volt. A korábbi vizsgálatok többségével ellentétben, melyek során kérdőíves adatgyűjtés folyt, most objektív adatokat gyűjtöttek az allergiára és az asztmára vonatkozóan. A német kutatók túl azon, hogy a szülőktől kikérdezték a gyermek tüneteit és a diagnózist, még bőrtesztet és légzésfunkciós vizsgálatot is végeztek, sőt a bronchiális hiperreaktivitás mértékét is meghatározták. Martinez felajánlotta együttműködését, és az egyik német kutatót, Erika von Mutiust Tucsonba hívta, ahol csaknem egy évet töltöttek az adatok elemzésével. Erika von Mutius és német kollégái azt feltételezték, hogy a Lipcsében és Halléban tapasztalható magas légszennyezettség miatt az itt élő gyermekeknél gyakoribb lesz az asztma. Az adatok részletes elemzését követően azonban azt találták, hogy a nyugatnémet gyermekek körében az asztma és allergiás betegségek csaknem kétszer olyan gyakoriak voltak, mint a keletnémeteknél. A német kutatókkal ellentétben Martinez már a vizsgálat kezdetén feltételezte, hogy a nyugati gyermekeknél gyakoribb lesz az allergia. Ezt a hipotézisét az infekciók és az allergiák közötti jing-jang kapcsolatra utaló egyre szaporodó bizonyítékokra alapozta. Ugyanis a légszeny-nyezésen kívül voltak még egyéb eltérések is a két országrész között. Sok nyugatnémet anya otthon maradt gyermekeivel szülés után, szemben Kelet-Németországgal, ahol az anyák többsége dolgozni ment, és három hónapos korától bölcsődébe adta gyermekét. Ebből adódóan a keletnémet gyerekek már fiatal koruktól kezdve sokkal több fertőzésnek voltak kitéve, mint nyugat-német kortársaik. Martinez hipotézise szerint bizonyos infekciók védelmet nyújthatnak a későbbi életkorban kialakuló asztmával szemben. Ennek az elgondolásnak Európában hosszú múltja van. Régóta feltételezik, hogy az asztma és az allergiás megbetegedések a tehetősek körében gyakoribbak. Elég a XVII. század velencei komédiáira gondolunk, melyekben szinte közhelynek számított, hogy a jómódúak folyamatosan tüsszögnek vagy szipognak. A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején Angliában végzett epidemiológiai vizsgálatok szintén azt erősítették meg, hogy az asztma és az allergiás betegségek a jobb anyagi körülmények között élőknél gyakoribbak. 1989-ben David Strachan a családtagok száma és az allergiás kórképek közötti kapcsolatot vizsgálta. A nagyobb családban élő gyermekeknél ritkább volt az allergia, mint a kis családban élőknél. A legkisebb gyermeknek pedig sokkal kisebb volt az esélye az allergiára, mint a legidősebbnek. Strachan szerint az eltérések magyarázata a kora gyermekkori infekciók gyakoriságában keresendő. Ugyanezzel magyarázható a jobb szociális helyzetben lévők esetén tapasztalt gyakoribb allergia is. 1989-ben két immunológus, Robert Mossman és Timothy Coffman fedezte fel azt a jelenséget, ami magyarázhatja, miképpen védenek bizonyos infekciók az asztmával szemben. Egérkísérleteikben kimutatták, hogy a T-sejtek – citokin termelésük alapján – két nagy csoportra oszthatók. A citokinek e két csoportja pedig az immunválasz két teljesen eltérő formáját képes létrehozni. A Th1-sejtek, melyek főként g-interferont és IL-2-t termelnek, a baktériumok és a vírusok elleni védekezésben fontosak. Az IL-4-et és IL-5-öt termelő Th2-sejtek a paraziták ellen képesek hatékonyan fellépni. A Th2-sejtek kapcsolatosak az allergiás reakciókkal is. Az IL-4 a B-sejteket IgE-termelésre készteti, az IL-5 pedig az eozinofil sejtekre van serkentő hatással. Miután Mossman és Coffman ismertették első eredményeiket, intenzív kutatás indult meg, és kiderült, hogy az asztma jellegzetes Th2-típusú immunválasz. Bronchoszkópos vizsgálatokkal hamarosan azt is igazolták, hogy az asztmás betegek tüdejéből nyert T-sejtek túlnyomó része Th2-sejt. Az eddigi kutatási eredmények arra utalnak, hogy a Th1- és a Th2-típusú immunválaszok kölcsönösen kizárják egymást, és a szervezet egy adott időszakban csak az egyik típusú választ képes létrehozni. Ráadásul az immunválasz egyik formája képes gátolni a másik létrejöttét. Mindenkiben e két válaszkészség egyik vagy másik formája dominál az immunrendszeren belül. Ez magyarázza azt is, miért fedeztek fel az évek során annyi kapcsolatot az allergia és az asztma között. Egy adott népességen belül az asztma gyakorisága jól korrelál a leggyakoribb allergénekre pozitív bőrpróbával reagálók számával, és valójában az allergia az asztma legnagyobb kockázati tényezője. Az asztmás betegeknél mindig magas IgE-szint mérhető, még akkor is, ha tüneteiket nem allergének váltják ki. Ma már világosan látszik, hogy mindennek a hátterében a Th2-sejtek által koordinált immunválasz áll. Az immunrendszer már egészen korán – valószínűleg az élet első hónapjaiban – elkötelezi magát egyik vagy másik választípus mellett. Annak megfelelően tanulja meg a környezeti hatásokkal szembeni “viselkedési mintákat”, hogy mit lát korai életkorban. A mai álláspont szerint a Th2-immunválasz – azaz az allergiás válasz – a születéskor meglévő alapreakció. Azonban azok az infekciók, melyek a korai életszakaszban érik a szervezetet és Th1-sejtek működését váltják ki, úgy hatnak, mint egy váltó a vasúti pályán. A Th1-válasz irányába terelik az immunrendszert, és ezzel csökkentik az asztma kialakulásának a kockázatát is. Ez a teória segít megmagyarázni az asztmás betegek számának elmúlt évtizedekben tapasztalt jelentős emelkedését is. Az életkörülmények és a higiénés viszonyok – különösen az ún. “nyugati életforma” szerint élő kultúrákban – látványosan javultak, az antibiotikumok és a védőoltások széles körben elterjedtek, a családokban pedig csökkent gyermekszám. Ebből adódóan a fiatal immunrendszer nem találkozik annyi kórokozóval, mint az előző generáció immunrendszere tehette érése során, így egyre több gyermeknél fejlődhet ki Th2-típusú immunrendszer. “Az allergiás kórképek megszaporodásának fő oka valószínűleg nem az, hogy valamit hozzátettünk a környezetünkhöz, hanem az, hogy valamit elvettünk belőle” – nyilatkozta egy nemzetközi kongresszus szünetében Martinez professzor. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban nehéz volt elfogadtatni azt az elgondolást, hogy a jobb életkörülmények vezetnek az asztmás betegszám emelkedéséhez. Itt ugyanis – szemben a Nyugat-Európában tapasztalttal – az asztma a szegények betegsége. Az asztma leginkább a belvárosi szegénynegyedek lakói körében gyakori, közülük is elsősorban az afroamerikaiaknál. Becslések szerint az afroamerikai asztmásoknak háromszor nagyobb esélyük van arra, hogy kórházba kerüljenek állapotromlás miatt, mint a fehéreknek. Amerikai kutatók egy csoportja még azt is igazolta, hogy a belvárosi szegénynegyedek lakói esetében az infekciók hozzájárulnak az asztma kialakulásához. Eredményeik szerint azok a kisdedek, akik súlyos légúti infekciókon estek át, sokkal nagyobb eséllyel lettek később asztmások. Az előbbi adatokat azonban nemrég újravizsgálták. Az új kutatások kiderítették, hogy az asztma prevalenciája a belvárosi szegénynegyedekben valóban magasabb, de csak egészen kicsivel haladja meg a szomszédos, jómódú kerületekben tapasztalt asztma prevalenciát. A súlyos asztma azonban tényleg sokkal gyakoribb a szegények körében. A jelenségre egyelőre még nem találtak egyértelmű magyarázatot. Lehetséges, hogy a belvárosi szegénynegyedekben élő gyermekek asztmáját kiváltó allergének – a csótány és a háziporatka allergénjei – hatására ez esetben szokatlanul erős Th2-válasz jön létre, ami súlyosabb asztmához vezet. Vagy talán egyszerűen “csak” arról van szó, hogy ezek a gyermekek kevésbé jutnak hozzá a megfelelő orvosi ellátáshoz, és a kezeletlen asztma nyilván nagyobb valószínűséggel válik súlyossá. A német kutatócsoport és Martinez vizsgálatai nagymértékben alátámasztották azt a hipotézist, hogy a légúti infekciók megvédhetnek az asztma kialakulásától. Azóta egyre több adat utal arra, hogy legalább is az infekciók egy része valóban védő hatású lehet. Mostani tudásunk szerint többek között a kanyaró, a pneumóniák egy része és a tuberkulózis igen erős Th1-serkentő, és ezáltal erős Th2-gátló hatással bír. Néhány más infekció, például az RS- (respiratory syncytial) vírus fertőzés növeli gyermekeknél az asztma kockázatát. Ennek valószínűleg nem immunológiai oka van, hanem az, hogy az RS-vírus súlyosan károsítja a légutak nyálkahártyáját, és így sokkal hajlamosabbá teszi gyulladás kialakulására. A német kutatócsoport a két Németország egyesítése után is folytatta az adatgyűjtést. Hamarosan gyors fejlődés indult meg az ország keleti felében, és az életkörülmények rövid idő alatt hasonlóvá váltak a nyugatihoz. A keleti országrész levegőszennyező ipartelepeinek nagy részét bezárták, ezzel egyidejűleg sok nő munkanélkülivé vált, így egyre többen maradtak otthon gyermekeikkel. Ugyanakkor az asztma és az allergiás kórképek szembetűnően megszaporodtak az ország keleti felében élő gyermekek körében. A világ számos országában még ma is gyermekek milliói halnak meg olyan fertőző betegségekben, melyek a fiatal gyermek immunrendszerét Th1 irányba terelik el. Nyilván senki nem gondolja, hogy vissza kellene szorítani az antibiotikumok és a védőoltások alkalmazását, és a gyermekeket potenciálisan életveszélyes kórképeknek kellene kitenni csak azért, hogy később kisebb legyen náluk az asztma kockázata. Sokkal célszerűbb egy asztma ellenes vakcina kifejlesztésén dolgozni. Ezzel megtaníthatnánk az immunrendszert arra, miképpen reagáljon a korai életszakaszban a környezeti hatásokra. Ugyanúgy, ahogyan a kutatók megtalálták a módját olyan vakcinák előállításának, melyek képesek specifikus fertőzéseket utánozni, lehetséges az olyan betegségek hatásának imitálása is, melyek az immunrendszert Th1 irányba terelik. Ezzel rávehető az immunrendszer arra, hogy Th1 irányba váltson, anélkül hogy a gyermek valóban megbetegedne.
Dr. Rónai Zoltán